Kevés fejlesztőcsapat jár olyan közel az exoskeleton sorozatgyártásához, mint a Human in Motion Robotics Inc. gárdája. XoMotion néven bemutatott, Global Mobility Awarddal kitüntetett, akkumulátoros járássegítőjük már jelen formájában is áttörést hozhat a mozgássérült emberek életében, a jövőben érkező változatok pedig valódi, kompromisszummentes megoldást jelenthetnek.

Nyolc évvel ezelőtt egyik napról a másikra változott meg Chloé Angus élete. Az addig teljesen egészséges amerikai hölgy lábai érzéketlenné majd működésképtelenné váltak, így kerekes székbe kényszerült. Az orvosok inoperábilis gerincvelőtumort diagnosztizáltak, és azt mondták, soha többé nem lesz képes járni…

A fejlesztési fázisban
A XoMotion fejlesztése sokaknak reményt adhat. Kép: Natalia Buendia/Human in motion robotics Inc.

Chloé nem volt hajlandó beletörődni helyzetébe, addig kutatott a világhálón, míg rá nem akadt a Simon Fraser Egyetem által kidolgozott, XoMotion névre keresztelt exoskeletonra, illetve a fejlesztéséért felelős két szakemberre, Dr. Siamak Arzanpourra és Dr. Edward Parkra. A mérnökök 2016-ban hozták létre saját cégüket, a Human in Motion Robotics Inc.-t (HMR), ami elsősorban mozgássérültek életét megkönnyítő, mozgássegítő külső vázak tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.

Chloe Angus mesél az XoMotion kapcsán szerzett tapasztalatokról.

Chloé maga jelentkezett tesztalanynak a HMR-hez, a többi pedig már történelem. – Mikor először vettem fel az exoskeletont, szinte felrobbant az agyam – mesél a közös munka kezdeteiről. – Ez a technológia elképesztő lehetőségeket rejt, az exoskeletonnal teljesen megváltozhat a mozgássérült emberek világa. Az enyém is megváltozott, s nemcsak a XoMotionnak köszönhetően, hanem mert a a HMR rendkívül elkötelezett és tapasztalt csapata erőt és hitet adott. Nagyon hálás vagyok nekik, és úgy gondolom, a jövőben sok-sok millió mozgásában korlátozott ember lesz ezzel így. Visszanyerhetjük a mozgás szabadságát – teszi hozzá.

A XoMotion technikai háttere

A HMR vajmi kevés érdemi információt oszt meg a műszaki alapokat illetően, de azt tudni, hogy energiaforrásként két lítiumion-akkumulátor szolgál, a vezérlésről pedig saját szoftverük, a Xo Software Suite gondoskodik. Ezt okostelefonnal, táblagéppel vagy a XoMotionhöz társított, joystickkal és érintőpanellel felszerelt távirányítóval kezelheti a felhasználó.

A tervek szerint az XoMotion több változatban jelenik majd meg a piacon, hiszen nemcsak mozgássérültek és rehabilitáción résztvevők használhatják ki képességeit, hanem idősek, katonák, űrhajósok, valamint építkezéseken és gyárakban dolgozók életét is megkönnyítheti, sőt számítógépes játékokkal is kommunikálhat. A piaci bevezetés időpontja egyelőre kérdéses, de természetesen amint kiderül valami, azonnal megírjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük