Egyéni felhasználói igényekhez igazítható, járássegítő exoskeleton a Twin, amit olasz szakemberek fejlesztettek ki.

Az Olasz Technológiai Intézet (ITT) az Országos Munkahelyi Balesetbiztosítási Intézet protézisközpontjának laboratóriumával (INAL) karöltve nemrég mutatta be korszerű moduláris szerkezetét, mely képes alkalmazkodni használója testalkatához és mozgásszervi panaszaihoz. A két szervezet 2013-ban lépett együttműködésre, hogy innovatív, korszerű és költséghatékony megoldásokat dolgozzanak ki mozgássérült betegeknek.

A vizsgálatokban és a klinikai tesztekben több mozgásszervi fogyatékossággal élő személy vett részt. A képen Alex Santucci, aki az elejétől kezdve segítségére volt a fejlesztőknek, hogy a Twin a lehető legsokoldalúbb exoskeleton lehessen. Fénykép: rehab.iit.it

A Matteo Laffranchi vezette csapat azért hívta életre a Twint, hogy azok is képesek legyenek állni, felállni és leülni, illetve – mankó vagy járókeret segítségével – járni, akiknek valamilyen sérülés vagy betegség folytán nem, vagy csak korlátozottan működnek alsó végtagjaik. Miként beszámoltunk róla, nemrég önstabilizáló eszköz jelent meg a piacon, ám a talján újdonság nem tartja egyensúlyban a beteget. Mindzonáltal nagyon könnyű anyagokból, részben alumíniumötvözetből készül, s moduláris elemekből épül fel, ezáltal egyszerűen használható és szállítható.

Mire használható a Twin exoskeleton?

Érdemes kiemelni azt is, hogy a combcsontnál és a sípcsontnál elhelyezett, teleszkópos összekötő kapcsok segítségével pillanatok alatt személyre szabható. Sőt, készülnek hozzá különböző méretű boka- és lábtámaszok, így eltérő testalkatú és nemű betegek is gond nélkül magukhoz igazíthatják.

A Twin exoskeltont táblagépre telepített Android alkalmazás segítségével lehet irányítani, s a különböző paraméterek beállítását is ezen a grafikus felületen állíthatja be a kezelő. Fénykép: rehab.iit.it

Talán írnunk sem kell, hogy a Twin különböző gyári beállításokkal működtethető, s csak olyan mértékben segíti a mozgást, amennyire az indokolt. Az úgynevezett Séta üzemmód a bizonyos motoros funkciók hiányától szenvedő betegeket úgy segíti, hogy a beprogramozott sajátosságoknak megfelelő járásmintát kényszerít ki. Létezik Újratanítási üzemmód. Ez azoknak ajánlott, akik – az alsó végtagok motoros funkcióinak részleges károsodása okán – csak többé-kevésbé képesek önálló mozgásra. Mindemellett a TwinCare üzemmód pedig azok mozgására van jótékony hatással, akiknek egyik lába egészséges, a másik viszont nem, s az aszimmetrikus károsodás következtében nem képesek rendesen mozogni. A Twin akkumulátorai négy órát működik egy húzamban, a telepek újratöltése pedig egy órát vesz igénybe. A tervezők most azon dolgoznak, hogy a berendezés megszerezze az európai jóváhagyást, és elkezdődhessen a forgalmazás. Jelenleg is zajlik a gyártópartner kiválasztása, s bízunk benne, hogy hamarosan beindul a termelés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük