Miként az Exoskeleton Report tavaly év végén közzétett jelentéséből kiderül, két év alatt számottevően nőtt az exoskeleton fejlesztéssel foglalkozó vállalkozások száma.
Mindez azt jelenti, hogy míg a 2020 elején világszinten 80 cég szerepelt a főbb kereskedelmi szereplőket tartalmazó adatbázisban, addig tavaly év végén már 118 olyan szervezetet tartottak nyilván, amelyik rögzített exoskeletonok, exoöltönyök és viselhető robotok gyártásával foglalkozik.
A lap a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a tárdaságok nagy hányada, szám szerint 56 Európában működik, míg Ázsiában 30, az Egyesült Államokban 29, Dél-Amerikában 2, a Csendes-óceáni térségben pedig egy ilyen vállalat székel.
Nem meglepő egyébként, hogy az öreg kontinensen talált otthonra az exoskeletont fejlesztő szervezetek zöme, ugyanis itt található a legtöbb olyan egyetemi laboratórium, ahol a szerkezetek technológiai hátterével összefüggő kutatásokat végzik. Hozzájárult ehhez az is, hogy az Európai Unió számos kezdeményezést vezetett be és támogatott a viselhető eszközök és a robotok alkalmazásával kapcsolatban. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a fejlesztők négy nagy területre helyezik a hangsúlyt, tudniillik elsősorban ipari, orvosi, katonai, valamint szabadidős berendezések kitalálására, tökéletesítésére összpontosítanak. Ezenkívül van egy ötödik, az elsősegélynyújtáshoz kapcsolódó termékcsoport is, igaz, ez csak tavaly óta került a fejlesztők látókörébe.